Illés Anita, alapító
A kutyák iránti elköteleződésem már egészen kicsi koromban kezdődött. Ekkor még saját kutya híján, amint megtanultam olvasni, falni kezdtem minden kutyával kapcsolatos könyvet. Körülbelül 8 éves voltam, amikor először kutyánk lett, egy német juhász keverék.
Világéletemben mindenevő voltam a kutyák tekintetében, szeretem a kicsit, a nagyot, a fiút, a lányt, a juhászt, a vadászt, a terriert… és ez a mai napig is így van. Nagyon sokféle kutyám volt már, és remélhetőleg lesz is.
Csányi Vilmos Bukfenc és Jeromos könyve fordulópont volt az életemben, mert ekkor ébredtem rá, hogy nem kell állatorvosnak tanulnom ahhoz, hogy minden nap kutyák vegyenek körbe. Így jelentkeztem az ELTE TTK biológia-kémia szakára, és Kubinyi Enikő egyik felhívására végül az Etológia Tanszéken kötöttem ki. A kutatói munkának köszönhetően lett egy olyan hozzáállásom a kutyázáshoz, hogy mindig keressem a látottak mögött megbúvó más összefüggéseket is. Az egyetem végére egyértelművé vált, hogy gyakorlati szakemberként szeretnék minél többet tenni a kutyák jólétéért. A diplomamunkám készítése során ismerkedtem meg a Top Mancs Kutyaiskola csapatával és a Kutyával az Emberért Alapítvánnyal (KEA), és kezdtem meg még egyetemistaként családi és segítőkutya kiképzőként a pályafutásomat.
A munkásságomra több kiváló itthoni és külföldi szakember is hatást gyakorolt, de első és talán legfontosabb mentorom dr. Gácsi Márta etológus volt, a Top Mancs Kutyaiskola alapítója és egyben a KEA vezető kiképzője. Hálás vagyok neki, hogy meglátta a tehetségemet, és rengeteg lehetőséget adott. Fantasztikus trénernek tartom, aki olyan magokat ültetett el bennem, amelyek a mai napig segítenek a munkámban.
Tíz év után saját közösség építésébe kezdtem, és ebből mára egy fantasztikus csapat épült ki. Igyekszem jó példával járni, és nemcsak szakemberként, hanem emberként is hitelesen képviselni az értékeket, amiben hiszünk. Sok év önismeret és belső munka kellett ehhez és még kell is. Sokat változtatott rajtam az anyaság, a fiamnak köszönhetem, hogy a mindennapjaimat is igyekszem tudatosabban élni.
Számomra csak úgy van értelme a kutyával való együttélésnek, hogy ő is békében van a környezetével és a környezete is vele, de ez általában sok befektetett munkával jár. Ehhez kiváló segítséget nyújtanak a sportok, ahol a kutya elvezetheti a veleszületett ösztöneit, miközben erősödik a kutya-gazda kapcsolat és fejlődnek mindkettejük képességei is. Jómagam is mindig aktívan sportolok a kutyáimmal, mindig az adott kutyához választva a sportot, és nem fordítva.
Nem hiszek sem az erőszakban, sem a kizárólagos pozitív irányzatokban. Minden kutya egyedi eset, de mindegyiknek szüksége van egy nagy adag szeretetre, sok foglalkozásra és egyértelmű határokra, ahol biztonságban érzik magukat, és ezáltal képesek tanulni és fejlődni. Hitvallásom fontos része, hogy akár emberről vagy kutyáról legyen szó, az egyik legfontosabb képességek egyike, hogy a figyelmét tudja-e másra irányítani, mint amivel az idegrendszere foglalkozni akar, és ezt milyen hosszan és rugalmasan tudja megtenni. Ha ez jól működik, akkor jobban tud alkalmazkodni az aktuális környezethez és elvárásokhoz. Az évek alatt a figyelmi képességek fejlesztése vált az egyik szakterületemmé, mely 2024 óta egy külön brand alatt, MedDog néven érhető el bárki számára.
Szeretek másoknak segíteni, szeretem látni, amikor valaki ráébred valamire magával kapcsolatban. A munkám során igazán nagy boldogsággal az tölt el, amikor egy kifejezetten rossz mentális állapotban lévő kutya a fejlesztés során jobban lesz, mert ilyenkor azt érzem, hogy visszatörlesztettem egy kicsit abból a sok-sok jóból, amit a kutyáktól kaptam az életem során.
Szakmai képzettség & tapasztalat
- biológia-kémia tanári diploma (szakdolgozat: Az irányíthatóság szerepe a kutya emberrel való kommunikációjában, ELTE Etológia Tanszék, témavezető: Kubinyi Enikő)
- habilitációs kutyakiképző
- mozgássérültet segítő kutya kiképzője
- Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Vizsgabizottsági tag
- FCI Obedience bíró, segédbíró
- Rally Obedience segédbíró
- kiemelt Hoopers instruktor
- több évtizedes oktatói tapasztalat családi kutyaiskolákban, segítőkutya kiképzésben, sportedzőként és versenyzőként
Kutyák
- Bri (2006-2021) – terápiás kutya, VAV, BH
- Echo (2010-2022) – Obedience 3. osztály, többszörös Országos Bajnok
- Souri – HD “E”, családi kutya
- Marvel – Hoopers H2 kategória, Rally Obedience FCI osztály
- Saphira – kölyök
Varga-Molnár Orsolya, oktató
2013-ban még az első Ebihal Tanfolyam résztvevőjeként kerültem kapcsolatba a FROG-gal, majd lettem a versenycsapat tagja. 2019 óta obedience és rally obedience, illetve szimatmunka oktatóként erősítem a csapatot. Ha üzenetben keresel minket, akkor nagy valószínűséggel én fogok majd válaszolni.
Szakmai képzettség & tapasztalat
- alkalmazott zoológus diploma
- kiképzésvezető
- FCI Obedience segédbíró
- Rally Obedience bíró, segédbíró
- 10 év tapasztalat családi kutyaiskolákban, többéves rally obedience és obedience versenyzői és edzői tapasztalat
Kutyák
- Bandita (2010-2024) – Obedience Kezdő osztály, Rally Obedience 1. osztály
- Nathan (2014-2022) – Obedience 1. osztály, Rally Obedience 1. osztály
- Carbon – Obedience 1. osztály, Rally Obedience 2. osztály, Working Test E osztály
- Nickel – kölyök